• 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7

Nyárvégi ülését tartotta a közgyűlés

A tervek szerint utoljára ülésezett a közgyűlés a 2019-2024-es ciklusban.

Az ülés a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóval kezdődött, majd az agglomeráció közlekedési helyzetéről hallhattak tájékoztatót a képviselők.

A képviselők többek közt szavaztak a vármegyei beruházási alapból megvalósuló Zsámbék-medencei kerékpáros túraútvonal fejlesztéséről (Perbálon kb. 1800 méternyi szakasszal); és támogatták a Ráckevén történő kerékpáros fejlesztés megvalósítását is. Itt jelenleg a Keszeg-sori gáton a 12,4 kilométeres útszakaszt Makádig vezették el, ahol a már meglévő aszfaltútba torkollik bele. A mintegy 3 méter átlagos szélességű útfelület tömörített, hengerelt zúzott kőből készült, a két szélén 50-50 cm gyeppel, kerékpáros táblákkal, sorompókkal. A munkát a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság végezte, azonban a megfelelő kerékpározhatósághoz ez a fejlesztés nem elégséges. Így egy kb. 5 km hosszúságú szakasz 2 méter szélességben 2 réteg aszfalttal Ráckevétől Makád felé kerül leaszfaltozásra.

240830 Kgy 2Előadás az agglomeráció közlekedési helyzetéről

A közgyűlés támogatta, hogy a gödi ipari-innovációs területen véderdőt telepítsenek és napelemparkot hozzanak létre. Ennek előzménye, hogy a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség és Pest Vármegye Önkormányzata tárgyalásainak eredményeképpen felmerült a Különleges Gazdasági Övezetben a gödi ipari-innovációs terület vonatkozásában annak optimális és minél környezetkímélőbb energiafelhasználása céljából, valamint a klíma- és zajvédelmi szempontokat figyelembe véve egy kifejezetten „zöld fejlesztés” végrehajtása. Az érintett területen napelemparkot, valamint véderdősávot lenne célszerű létesíteni, amellyel egyfelől a települést érő hatások lennének nagy mértékben csökkenthetőek, másfelől az energiafelhasználás optimalizálása lenne elérhető.

A közgyűlés végén Szabó István elnök megköszönte a képviselőknek az elmúlt 5 év közös munkáját.

Az új közgyűlés októberben kezdheti meg munkáját.

www.pestmegye.hu