Zsámboki népviselet

Zsámboki népviselet

A hagyományos zsámboki népviselet jeles darabja a Pest Megyei Értéktárnak.

A lányok, asszonyok ruhái közül a vászonból készült alsóneműket pendölnek nevezték, amely természetesen nem látszott ki a szoknyák alól.

A pendöl fölé négy-öt alsószoknya került, az ünnepkor viseltek sifonból készültek, az aljukra csipkét varrtak. A felsőszoknya színe az életkor szerint változott: a lányok és a fiatalasszonyok pirosat, lilát vagy meggyszínűt, az idősebbek barnát vagy feketét öltöttek magukra. A kötényt Zsámbokon kecelének hívták. Hosszabb, mint a szoknya, s kék, illetve fekete színű volt, ünnepekre finomabb, hétköznapokra egyszerűbb anyagból készült.

Az ingek a viselési módjuk szerint lehettek bekötősek a pendölbe, vagy buggyosak, melyeknek aljába gumit húztak. Anyaguk igen változatos: sifon, gyolcs, selyem, alapszínük fehér, lila, zöld és kék − sárga csíkozással.

zsambok nepviselet

A különböző anyagokból készült blúzok neve errefelé a kacó. Az 1930-as évekig minden kacó passzos, lekötős volt. Ez azt jelentette, hogy belülre, a derék vonalához két sifon szalagot varrtak, és ezt elöl megkötötték. A legnagyobb ünnepeken a lányok és a fiatalasszonyok fehér mold (batiszt), illetve fehér lyukacsos (uradéra) kacót vettek fel.

A pruszlik mellényszerű ruhadarab, amit az ing felett viseltek. Derékig ért, hogy az ing kilátszódjon alóla, és elöl nem ért össze, hanem három szalaggal fogták egybe. Igen sokféle anyagból készülhettek, s gazdagon díszítették szalaggal, gyönggyel, farkasfoggal. Nyakravaló kendőként kezdetben sifonból készülteket hordtak, ám ezeket később felváltották a rojtos selyemkendők, illetve a teveszőr anyagból horgolt kolonc és teveszőr kendők. A színes fejkendőknek régebben vagy ötven változatát lehetett megtalálni a községben: ezek anyagukban, színükben és mintáikban különböztek egymástól.

A lányok és asszonyok félcipőt vagy magas szárú lepkés cipőt viseltek. Ezeket a helyi suszter készíttette. Menyecskekorban csizmát húztak, amely gyakorta a vőlegény ajándéka volt, de vásárokban is be lehetett szerezni. Papucsot is helyben készíttettek: kiválasztották az anyagot, kiszabatták, maguk kihímezték, és bőrrel megcsináltatták „rendes” papucsnak.

A viselet-kiegészítők közül a fülbevalót a szülők vagy a keresztszülők vették a lánynak. Galárist (gyöngysort) minden életkorban viseltek, azt mindenki maga készítette különböző színű gyöngyökből. Nyolc-tíz sorosak voltak, patenttal vagy szalaggal rögzítették a nyakon. A harisnyák közül általában a fehéret viselték, de ünnepnapokon, templomban és lagziban színeset hordtak.

Még több információ ITT érhető el.

www.pestmegye.hu

 

Ajánló az Értéktárból...

facebook

net4eu

foodwave