Suum Cuique telep - Fót
- Részletek
- Megjelent: 2019. július 22. hétfő, 10:34
Suum Cuique telep - Fót
Az I. világháború után országszerte jelentkező lakásgondok komoly feladatot róttak a kormányra. Budapesten és vidéken egyaránt olcsó, gyors barakk- és vagonlakások, illetve telepek épültek a helyzet megoldására. Fóton a Suum Cuique telep több volt annál, minthogy lakhatást kínált volna a szegényeknek, a háború kárvallottjainak. Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska kivételes szociális érzékének és társadalmi felelősségvállalásának köszönhetően a létrejövő új városrész nemcsak házakat jelentett, hanem a grófné által folyamatosan gondozott közösséget, mely már a házak épülésétől kezdve kovácsolódott össze azzal, hogy a grófné helyi kisembereket, gazdákat, iparosokat nyert meg a nemes ügynek. Az itt új életet kezdők sorsát nyomon követte, segítette, ügyes-bajos dolgaikban hozzá fordulhattak.
Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska még az első világháború alatt Tanácsadó Irodát alapított Fóton, melyen keresztül társaival – lányaival, Fruzsinával és Klárával, valamint az ő tanárnőjükkel, Winkler Annával – szegényeknek, éhezőknek, betegeknek, háborús kárvallottaknak segített a gondjaik megoldásában; nemcsak fótiaknak, hiszen a környékről is százával érkeztek hozzájuk a rászorulók. Akár komoly gondokkal, akár apró-cseprő ügyekkel keresték fel a nemes hölgyeket, a várt segítség sosem maradt el.
A grófné szervezte meg az igazságos hadisegélyezést, ezt tanulmányozva és ennek mintájára adta ki a honvédelmi minisztérium a hadisegélyezésre vonatkozó rendeletét. A házhelyekről szóló 66.666/1920. F. M. számú rendelet megjelenése után – mint mindenhol – Fóton is létrejött a házhely rendező bizottság. Apponyi Franciska rögtön elhatározta: telkeket kell venni, kiosztani, hogy házak épülhessenek; Suum Cuique, azaz: „mindenkinek a magáét”.
A bizottság aggodalmaskodott a pénz – százezrek, milliók – hiánya miatt, a grófné azonban töretlenül hitte, hogy a kezdeményezés az elesettek ügyét szolgálja, így mindent megtett annak érdekében, hogy a szükséges összegeket előteremtse. Gyűjtést indított először szűkebb családi körben, a gróf úr és családja járt elől jó példával: az ő adományaikból 10 ingyen telek és egy ház került ki 260 000 magyar korona értékben. Majd jöttek a bel- és külföldi rokonok, ismerősök, előkelőségek, politikusok (pl. XI. Pius pápa) és a magyar kormány által felajánlott összegek is – a felhívás 60 országba jutott el. Hamarosan annyi pénz gyűlt össze, hogy 12 hold területű házhelyet vásárolhattak a nemes célra. A bizottság most is kételkedett a sikerben, mondván, mérhetetlen drága az anyag és nem épít most senki, de válaszul ezt kapták a fótiak „Nagyasszonyától”: „nincs akadály, van pénz és lesz pénz, erre kell lenni!” És fáradhatatlanul agitált, dolgozott, meggyőző érveivel beszélve rá a nagyok után a kisembereket is a segítségnyújtásra. Nem eredménytelenül: sorban álltak a különböző iparosok olcsó munkát ajánlva, a lótartó gazdák vizet és anyagot hordtak. Hadiözvegyek és -rokkantak napestig dolgoztak az építkezéseknél, még az iskolás gyerekek is szorgalmasan hordták a téglát tanítóik felügyelete alatt.
A telep a Fót-Újfalu nevet kapta, majd az idők során egybe írták: Fótújfalu, ismét később elhagyták az újfalu megnevezést is. A házakat Bánszky Mihály budapesti építész tervezte, az ezzel járó minden munkát díjazás nélkül ajánlotta fel; Szesztay László műegyetemi tanár a felmérés munkálatait végezte ingyenesen Káromy Justin mérnökkel.
Helybeliekből létrehoztak egy 23 tagú bizottságot a felépült házak odaítélésére. A tulajdonos, akinek a bizottság juttatta a házat (sokgyermekes, rokkant családfő vagy félárva család) huszonöt évre kapott kamatmentes kölcsönt. A ház ára – a korona átszámításával – három- és ötezer pengő között mozgott.
A parcellázást a vasútállomás közelében a Dunakeszire vezető út mellett kezdték meg. Az első 18 ház már 1921-re elkészült, az építkezés 7-8 évig tartott. A házak kétszáz négyszögöles telken álltak; szoba-konyhás, kamrás, kerttel is rendelkező építmények voltak. Két közepes méretű ablakuk az utcára, egy az udvarra nézett. Oldalukon tornác zárta le a tetőt, melyet három oszlop tartott. és az új településrészhez szolgáltató létesítményeket is terveztek.
A „Mindenki a magáét” jelszó a házak ormán is olvasható volt, továbbá a ház falán zöld növényornamentikával díszített kerámia tábla hirdette, hogy az adott ház, melyik ország adományából épült fel. Az adományozó országok közé tartozott: Amerika, Ausztrália, Törökország, Japán, Brazília, Görögország.
A homokos térségen elterülő telep vasút menti oldalán piros cserepes, egyforma házacskák sorakoztak egymás mellett és mindegyiken annak a nemzetnek a zászlója lengett az ünnepélyes avatáson 1922. május 22-én, amelynek áldozatkészségéből a ház felépülhetett. Már az építkezések elején megásták az első kutat a grófné adományából, és az ünnep napjára a porták java része kerítéssel és gémeskúttal is rendelkezett. A nagy eseményen Horthy Miklós kormányzó is részt vett gróf Bethlen István miniszterelnökkel, valamint több hazai és külföldi adományozóval együtt, s a nagyszabású népünnepély napjára a házakat vendégfogadókká alakították át. Az ünnepség fényét műsor, versmondás, mise, az énekkar fellépése emelte. A férfiak, a bíróval az élen, népviseletben, csizmában, fehér bő nadrágban és fekete mellényben; a lányok selyemrojtos vállkendővel, a hajukban fehér selyemszalaggal jelentek meg. Az ősi szokásoknak megfelelően az ökörsütés sem maradhatott el.
A legelső házakból alakult utca a telep nemes lelkű megteremtője előtt tisztelegve a Gróf Apponyi Franciska nevet kapta. A „Suum Cuique" alap 1922-ben adománygyűjtő brosúrát adott ki a telep továbbépítéséhez szükséges anyagi források előteremtéséhez. A kiadvány tíz fekete-fehér képes levelezőlapot tartalmaz a fóti szociális létesítményekről, beleértve a Tanácsadó Irodát, a csecsemőotthont, valamint Fót-Újfalu (a „Suum Cuique" telep) tervét és építését. A jól megtervezett, kisméretű füzetben, ami korabeli „PR-kiadványnak" is beillik, a képeslapok előtt rövid ismertető olvasható magyar, francia és angol nyelven Fót község népességének jellemzőiről, valamint a fóti népjóléti intézmények 1914-1920 közötti működéséről, tényadatokkal. A brosúra címszavakban sorolja fel a fóti szociális intézmények szerteágazó tevékenységét, az anya-és csecsemővédelemtől az egészségügyön és a szegényügyön át a Tanácsadó Iroda hatáskörébe tartozó ügyeikig, s emellett több statisztikai adatot is közöl. Az alap célja a hadirokkantak és hadiözvegyek otthonhoz és foglalkozáshoz juttatása, a munkanélküliség csökkentése, a falu kulturális és egészségügyi továbbfejlesztése volt (terveztek hozzá sportpályát, tüdőgondozót, népfürdőt, orvosi rendelőt, szülőotthont, gyermekotthont és kórházat). A foglalkoztatás elősegítésére szövő- és kosárfonóműhelyt, asztalosműhelyt, varrodát és iparművészeti műhelyt hoztak létre.
Hatvan ház készült el (ebből 24 a magyar adakozóknak köszönhetően). A harmincas években, amikor a munkanélküliség nagy méreteket öltött, a kamatmentes kölcsönt sem bírták sokan, kénytelenek voltak megválni házuktól, telküktől; a források is elapadtak. Mindazonáltal, Fót történetének szerves része a nagyszabású terv emléke.
1943-ban építették fel az óvodát és a napközi otthont. Az óvoda 2000-ben kapta meg az Apponyi Franciska nevet. Ma mindössze néhány ház hirdeti e nagyszabású összefogást eredeti állapotában, de átalakított formájukban még most is többen lakják őket. A tulajdonosok közül néhányan, a múltra emlékezve a kerámia táblát is házuk falán őrzik.
