A magyar kardvívás eredményei
- Részletek
- Megjelent: 2017. július 03. hétfő, 14:42
A magyar kardvívás eredményei
1. VÍVÁS RÖVID TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON
A vívás olyan páros viadal, amelynek során az egymással szemben álló ellenfelek vágó- vagy szúrófegyverükkel támadnak és védekeznek a meghatározott szabályok és feltételek betartásával. Három fegyverneme: a kard, a tőr és a párbajtőr.
A mai, modern vívás alapjait a feudalizmus korában kialakult úgynevezett lovagi vívásban kell keresni. A XIII. századtól az egész testet elfedő páncél magával vonzotta a kard átütőerejének növelését. Az addig használt pajzs a XIV-XV. században a perdöntő bajvívásoknál már kisebb szerepet játszott, a kétkezes pallosokkal vívott küzdelmeknél pedig már nem is használták. Később – a mellvért kivételével – a páncél is eltűnt, s megjelent az egyenes pengéjű szúró-vágó fegyvertípus, a rapier, ami a mai párbajtőr elődjének tekinthető. A XVI. században jelent meg a könnyebb, hajlékonyabb pengéjű fleuret, a tőr őse.
A vívás ugrásszerű fejlődése a reneszánsz és az újkor határára tehető. A modern vívás technikai alapjait az észak olaszok rakták le, majd Franciaország került vezető szerepbe. A franciák átdolgozták az addigi stílust, finomították az úgynevezett parád rendszert, és teret engedtek a cseleknek, körzéseknek, a szellemes vívómodornak. A dróthálóból készült fejvéd a XVIII. században jelent meg. Immár könnyebb gyakorlófegyvereket kezdtek használni, és a vívás célja ekkor már egyértelműen a találat elérése volt. Az olasz vívóélet ismét pezsgésnek indult: az itáliai szúróiskola sajátosságait átültették a kardvívásba, s egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a korszerű, mozgékonyságra épülő lábmunkának. A római Scuola Magistrale nagy tekintélyű mestere, Radaelli elképzelései szerint alakították ki és foglalták rendszerbe a modern, sportszerű kardvívást.
Minden idők legeredményesebb kardcsapata: Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Papp Bertalan, Rajcsányi László
Az 1880-as években már megjelent a női tőrvívás is, mégis majdnem fél évszázadot kellett várni arra, hogy a hölgyek is részt vehessenek a nagy nemzetközi versenyeken. A Nemzetközi Vívó Szövetséget (FIE) 1913-ban alapították Párizsban kilenc nemzet – köztük Magyarország – képviselői, a sportág azonban már 1896-ban, az első újkori olimpiai játékok programjában is helyet kapott. A vb-k mellett Európa-bajnokságokat is rendeztek 1921 és 1935 között, ám a kontinensviadalokat ezt követően hosszú ideig nem tartották meg, s csak 1991-től kerültek vissza a nemzetközi versenynaptárba.
Magyarország az idők során hamisítatlan vívónemzetté fejlődött. A vívósport kialakulása az 1800-as évek első negyedére tehető, arra az időszakra, amikor olasz és francia, illetve külföldi tanulmányútjukról hazatért magyar mesterek oktatták a sportágat. Pesten, Pozsonyban és Kolozsváron is vívóiskolák sora alakult, 1825-ben pedig létrejöttek az első vívóegyesületek. A hazai vívósportban az 1896-os, millenniumi verseny hozta el a forradalmi változást: ez a viadal teremtette meg a mai értelemben vett versenysportot. Az olasz iskola simán diadalmaskodott a magyar „csuklózó” vívás fölött, s a viadal után a vendégek mesterét, Italo Santellit huzamosabb ideig tartó magyarországi tartózkodásra invitálták. A régi magyar kardvívóstílus és az olasz technika ötvözetéből alakult ki az a rendszer, amit ma már klasszikus magyar vívóiskolának neveznek.
A vívás ügyeivel kezdetben a Magyar Atlétikai Szövetség egyik alosztálya foglalkozott. Az önálló Magyar Vívó Szövetség 1914. január 18-án alakult meg. Az első országos bajnokságot férfi kard- és tőrvívásban 1900-ban, női tőrben 1928-ban, férfi párbajtőrben 1930-ban, női párbajtőrben 1988-ban, női kardban pedig 1998-ban rendezték. A magyar vívósport az elmúlt évtizedekben folyamatosan a világ élvonalába tartozott, olimpiai és világbajnokok sora került ki a sportágból. Noha az utóbbi időben valamelyest csökkent az eredményesség, a jelen tehetséges fiataljai táplálhatják a reményt, hogy újra szépen csillog a magyar kard, s persze a többi fegyver is.
2. A MAGYAR KARDVÍVÁS EREDMÉNYEI AZ ÚJKORI OLIMPIAI JÁTÉKOKON
A magyar kardvívás a nemzetközi sport világában példátlan eredményeket és sorozatot ért el 1924 és 1964 között az olimpiai játékokon. Az olimpiai játékok kard egyéni számát 1924 és 1964 között mindig magyar kardvívó nyerte meg, vagyis 40 éven keresztül folyamatosan magyar győztese volt az olimpiákon a kard egyéni számoknak.
A magyar kardcsapat 1928 és 1960 között megszakítások nélkül nyerte meg az olimpiai aranyérmet, vagyis 32 éven keresztül volt veretlen az olimpiai játékokon!
A magyar sport az olimpiai játékokon összesen 176 aranyérmet szerzett, ebből a vívás szerezte a legtöbbet 36 aranyéremmel, vagyis a legeredményesebb sportágunk az olimpiákon a vívás. A 36 olimpiai aranyéremből a kardvívás szakág 24 olimpiai aranyéremmel büszkélkedhet, és az a tény, hogy csapatban megszakítások nélkül 32 éven, egyéniben pedig 40 éven keresztül megnyerték az olimpiai bajnokságot!
Kard egyéni olimpiai bajnokaink 1928-1964 között:
1924: Posta Sándor
1928: Terstyánszky Ödön
1932: Jekkelfalusy-Piller György
1936: Kabos Endre
1948: Gerevich Aladár
1952: Kovács Pál
1956: Kárpáti Rudolf
1960: Kárpáti Rudolf
1964: Pézsa Tibor
Természetesen 1924 előtt is volt kard egyéniben olimpiai bajnokunk Fuchs Jenő személyében, aki 1908-ban, és 1912-ben nyert olimpiai aranyérmet. 1964 után Szabó Bence lett aranyérmes 1988-ban, majd Szilágyi Áron 2012-ben és 2016-ban!
Szilágyi Áron
Kardcsapat olimpiai aranyérmeseink 1928-1960 között:
1928: 1. MAGYARORSZÁG
1932: 1. MAGYARORSZÁG
1936: 1. MAGYARORSZÁG
1948: 1. MAGYARORSZÁG
1952: 1. MAGYARORSZÁG
1956: 1. MAGYARORSZÁG
1960: 1. MAGYARORSZÁG
1960 után kardcsapatban 1988-ban sikerült utoljára olimpiai bajnokságot nyerni.
