Kossuth László síremléke - Dabas

Részletek

Megjelent: 2018. január 15. hétfő, 09:36

Kossuth László síremléke - Dabas

A síremlék leírása

Kossuth Lajos édesapja dabasi síremlékének részletes leírását elsőként az ünnepélyes avatás Rendező Bizottsága osztotta meg a nyilvánossággal az eseményt megörökítő kiadványban:

„A síremlék néhány nemes keblű, önmagától ajánlkozó honleány és hazafi részvétkészsége folytán, még a múlt évben elkészült, az alsó-dabasi régi temetőben 1879-iki szeptember végén felállíttatott, s a téli viharok ellen deszkával beburkoltatott; mert ekkor a rendkívüli rossz időjárás miatt, nem lehetvén a leleplezési ünnepélyt megtartani, azt a következő 1880-iki kikeletre kellett halasztani. A 9 láb magasságú síremlék Gerenday Antal híres műhelyében, szürke gránitból, obeliszk alakban készült, mely Schlick gyárában öntött 12 láb hosszú, 8 láb széles szép és erős vasrácsozattal van körülvéve. A sírkőre e felirat vésetett:

KOSSUTH LAJOS ÉDES ATYJÁNAK,
KOSSUTH LÁSZLÓNAK EMLÉKÉRE
EMELTÉK TISZTELŐI.
1879.
SZÜL. 1763 † 1839.”

A bizottság a régi sírkő leírását, és jó állapotát is fontosnak tartotta közölni:
„Kossuth László sírhalma folytonosan oly karban maradt, mint legelőször volt. A vörös márványból készült 4-5 láb magasságú sírkő most is teljesen ép, azon a felirat a következő:

KOSSUTH LÁSZLÓNAK
A SZERETŐ ÉS SZERETETT ATYÁNAK,
KESERGŐ NEJE, SZENVEDŐ FIA,
HÁLÁS LEÁNYAI EMELÉK.
MEGHALT 1839. JUNIUS 13-án.
ÉLETÉNEK 76-ik ÉVÉBEN.”

Kossuth László életútja, halála és temetése

Kossuth László megyei lajstromozó, majd uradalmi ügyész, Kossuth Lajos édesapja születésének ideje egészen a legutóbbi időkig ismeretlen volt, az 1762 és 1776 közötti évek szórásával közöltek és közölnek jelenleg is adatokat a különböző források (így a síremlék is). A jelentős eltérés miatt vállalkozott a közelmúltban az eredeti keresztelési anyakönyvi bejegyzés felkutatására dr. Merényi-Metzger Gábor történész, és annak eredményét a Dabasi Újság 2013. januári számában adta közre.

A dokumentum szerint Kossuth Pál és Beniczky Zsuzsanna fia, László 1765. június 23-án nyerte el a keresztség szentségét a Turóc vármegyei Necpálon. Keresztszülei nagyjeszeni Jeszenszky Pál, Sándor László és Raksányi Zsigmond lánya, Raksányi Johanna voltak. Elmaradt azonban a születés helyének feljegyzése, de az történhetett Kossuthfalván is, mert a helységben nem volt evangélikus egyházközség és így az ottani újszülötteket is a közeli Necpálon keresztelték meg. A kor keresztelési szokásai alapján - a magas csecsemőhalandóság miatt - a születés akár a keresztelés napjával is egybeeshetett, de a legnagyobb valószínűséggel egy-két nappal korábban történt. Kossuthfalva (Košúty) ma a járási székhely Turócszentmárton (Martin) egyik városrésze, birtokosa, a Kossuth család nevét a XV. század végén vette fel, előtte Udvardnak hívták.
Kossuth László birtoknélküli kisnemesként iskolai tanulmányai után Zemplén megyei rokonaihoz költözött és pártfogásukkal lett megyei lajstromozó, majd ügyvédi pályára lépett. Pesti jogi tanulmányai végeztével 1893. december 31-én kapott ügyvédi oklevelet, melyet 1894. február 26-án hirdettek ki Zemplén vármegyében. 1796-ban az olaszliszkai Weber Saroltát nőül véve családot alapított. Közös életüket Monokon kezdték, ahol Kossuth László az Andrássy grófok szolgálatába állt uradalmi ügyészként. Összesen nyolc gyermekük született, közülük öten érték meg a felnőtt kort: Lajos (1802-1894); Karolina (1810-1848); Emília (1812-1860); Lujza (1815-1902); Zsuzsanna (1817-1854). Az első, egy kislány, mindössze pár napot élt, majd őt követte 1802-ben Lajos, az egyedüli felnőtté érő fiú. Születése után egy évvel Kossuth László ügyvédi irodát nyitott Sátoraljaújhelyen, míg felesége szüleinél, Olaszliszkán húzódott meg. Ebben az átmeneti helyzetben újabb fiúgyermekük született, de egyéves korában, 1805-ben meghalt. A család végül 1808-ban követte az apát Sátoraljaújhelyre, s ott teljesedett ki - csupa kiházasításra váró leánygyermekekkel - a népes család. Megélhetésükre súlyos csapást jelentett az 1811-ben uralkodói pátenssel elrendelt egyötödös devalváció, mely a megtakarításukat kezelő sárospataki hadseregszállítót csődbe vitte. A család reménysége, Lajos 1823. szeptember 26-án szerezte meg ügyvédi diplomáját, melyet 1824. október 9-én hirdettek ki Sátoraljaújhelyen, a megyei közgyűlésben. Ügyvédi tevékenységét apjával együtt dolgozva kezdte, 1825-től azonban már az ő aláírása szerepelt az ügyiratokon. Kossuth Lajos életpályája 1832-től fokozatosan távolodott Zemplén megyétől, családja 1836 szeptemberében követte őt Pestre, a Fürdő utcai „Kávéforrás” nevű kávézó második emeletén bérelt lakásba. Itt legfiatalabb húga, Zsuzsanna segítette a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, akinek a jogi felkészültséggel bíró édesapja tanította meg a közreadásra szánt anyagokból a lényeg kiemelését. A belpolitikai helyzet éleződése 1837 májusában vezetett a cenzúra pajzsán rést ütő Kossuth Lajos bebörtönzéséhez. A 72 éves Kossuth László 1837. május 6-án történelmi súlyú nyilvános szereplésre vállalkozott, amikor elfogott fia érdekében híressé vált körlevelét kiadta. A megyei törvényhatóságoknak megküldött egységes kül- és beltartalmú levele különösen Pest vármegyében váltott ki nagy felháborodást:
„Számos Ns Megyék kegyeskedtek a nemzeti lelket s alkotványos életet fejtő, az értelem haladását, s egyesültét eszközlő Törvényhatósági tudósításokat nemcsak pártolásukra méltatni, hanem szerkezőjöket Kossuth Lajost megbízott levelezőjüknek nyilatkoztatni, - és így ő nem mint magános polgár, hanem mint azon Ns Megyék levelezőjök, nemzeti parancs következésében állván e pályán, hatalomkarrali leléptetésére annál kevésbé számolhatott, mentül tisztább lélekkel s szentebb czéllal tölté be polgári kötelességét, mentül melegebb kebellel buzgott a Haza s Fejedelem közös, elválhatatlan érdekének, az értelmességnek kifejlődéseért; nem is ok nélkül remélheté, hogy a nemzeti nyilvánosság jogának pártolói, azon számos lelkes megyék, mellyek e jogot tulajdonuknak vallák, nehéz pályáján fel fogják tartani s hinnie kellett, hogy a Nemzet igazságos és alkotványos felszóllamlása legfelsőbb helyen is viszhangra s méltánylásra fog találni, annyival is inkább reméllé pedig ezt, mentől inkább tudta , miszerint a nemzeti nyilvánosság jussa egyes polgárral el nem eshet, annak állásától fel nem függesztethetik, és igy kormány is őt csak mint egyes eszközlőt fogja tekinteni; - azonban f. h. 4-ről, 5.dikére éjjeli egy óra tájban Eötvös József kir. Fiscalis egy kapitány, egy strázsa mester és számos katonaság társaságában, az Zug-ligetben, hol két hét óta orvosi javaslat következésében kinn lakott, elfogattatván, Budára a várban lévő katonai laktanyába vitetett, s reggeli 4 óra tájban ugyan azok által Pesti szállásán, irományai s levelei is elfoglaltattak; - mit tisztelt levelezőinek, különösen pedig az őt megbízó Ns Megyéknek alázatosan tudtokra adni kötelességének ismeri az Atya. – Pest, Május 6-án 1837.
Kossuth László”

Az eltartó nélkül maradt családot báró Wesselényi Miklós - arisztokrata barátainak körében szervezett - pénzgyűjtési akciója mentette meg a nyomortól. Az 1838. márciusi pesti jeges árvíz után előbb Maglódra, majd Alsódabasra költöztek Bényei fiskális házába. Itt értesültek arról, hogy 1839. március 2-án a Hétszemélyes Tábla a már letöltött huszonkét hónapon felül még további négy év fogságra emelte a Kossuth Lajosra rótt büntetést. A lesújtó hír sebét Kossuth László már nem volt képes elviselni. Bő három hónappal később, 1839. június 13-án zárta le örökre szemét. Az elhunyt adatait Bartholomaeides Soma evangélikus lelkész rögzítette a halottak anyakönyvében Gyónon. Temetésére két nappal később, június 15-én került sor az alsódabasi református temetőben. Családja és tisztelői jelenlétében a tudós pesti prédikátor, Székács József búcsúztatta. Sírhalmára rövidesen vörös márvány sírkövet állítottak. A fogságban sínylődő Kossuth Lajos nem lehetett ott atyja végóráiban és temetésén sem, mely gondolat sokáig nyomasztotta. 1840. május 10-i szabadulását követően azonban azonnal Alsódabasra, családjához és édesapja sírjához sietett. A megfogalmazódó gondolatait évekkel később, 1844-ben, tinnyei magányában rögzítette:

„Atyám heves, indulatos kedélyű, de törhetetlen becsületességű ember vala. Keblében a honpolgári függetlenség meleg érzete, mely csak Isten előtt hajol meg, ember előtt porba nem borul soha; törni kész, de hajolni nem. Ilyen volt végnapjaiban is, midőn engem, öregsége egyedüli támaszát, az akkoriban reakczionális féltékenységnek magát eszközül átadott gyáva kormány önkényeskedése fogságra vetett. Atyám e lelkületével nem fért össze ama ügyészi lélek, mely a gazdagodás mesterségét véli hivatásának. Atyám a jog védelmét érezte, annak s elnyomott jogvédelmeért jutalmat venni sértette önérzetét. Tőle tanultam a megvesztegethetetlenséget, mely adományt még baráttól sem veszen el. Ily lelkülettel atyámnak szegénységgel kellett küzdenie egész életén át; s ez volt egyik oka, hogy midőn nevelésem ideje elkövetkezett, Sátoralja-Ujhelybe vonult, hol iskoláztatásomat költségtelenül vélte megkezdhetni, a mellett, hogy megyei székváros lévén, ügyvédi pályára is tért vélt nyerhetni; s mert rendes ügyészi alkalmazásai gróf Töröknél Kázmérban, b. Vécseynél Szerdahelyen stb. ide közelebb esett. Atyám vallásos ember volt, de nem vakbuzgó, sem türelmetlen, tehát teljességgel nem akadt fel azon, hogyha Ujhelyben akar iskoláztatni, a piaristákhoz kell járatnia. Ezt tevé, mert a szomszéd Pataktól betyáros durva társasági szelleme miatt irtózott. [...]Sohasem vettem magam s nem vették szülőim észre, hogy vallás tekintetében irántam vagy türelmetlenek, vagy térítgetők voltak volna; s én szülőim, kivált igen vallásos anyám vezérlete alatt protestáns szellemirányu gyermek valék, bár oktatóim római szerzetesek.”

Kossuth Lajost a közélet végleg Pestre szólította és családját még ebben az évben a megyeházzal szembeni épületben bérelt lakásba költöztette. Sorsuk a történelem lapjain szinte naprakészen követhető.

„... a sír felbontandó és a hamvak szétszórandók lesznek.”

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában a község és a síremlék történetében olyan esemény történt, mely gyakorlatilag teljesen feledésbe merült. Zlinszky István leírása szerint 1849 júniusában az Alsódabast megszálló ellenséges csapatok pusztulásra ítélték a települést és Kossuth László sírját: „... a sír felbontandó és a hamvak szétszórandók lesznek.” A községet egyszerűen Kossuth-falunak hívták és lakóit minden lehetséges módon megalázták, teljesíthetetlen hadisarcra, két óra szabadrablásra, majd felgyújtásra ítélték. Végül Zlinszky László közbenjárására báró Putheányi kormánybiztos megkegyelmezett a falunak és a Kossuth-sírnak. A szabadságharc bukása után, az önkényuralom dühöngése idején Kossuth László sírja gazdátlanná vált, hiszen csak félve és titkoltan merték felkeresni. A sír rendbe hozására a kiegyezést követő évtized végén nyílt lehetőség.

A síremlék létesítésének gondolatától az ünnepélyes avatóig

Az elburjánzott sír rendbetételéhez, a síremlék létesítéséhez négyéves folyamat vezetett: 1877 az elhatározás, 1878 a gyűjtés-közadakozás, 1879 a megvalósítás, míg 1880 az ünnepélyes avatás éve volt. A megoldás a Kondoroson élő Zlinszky Istvánné Mojsisovics Emma (1837-1914) nevéhez fűződik. Egy 1877 nyári rokonlátogatása alkalmával Halász Vince kíséretében a temetőben megdöbbenve tapasztalta a sír elhanyagolt állapotát. Elkészült a síron nőtt vadvirágokból az augusztusvégi Lajos napra Turinba küldött koszorú és azonnal megszületett a döntés a méltatlan állapot felszámolására. Azonnal, mert Zlinszkyné elkötelezett honleány volt. Evangélikus családban nőtt fel a Körösök vidékén, Szarvason. Édesapja, Mojsisovics Sámuel (1797-1861) személyesen is ismerte Kossuth Lajost. Más érdemein túl ő szervezte meg Szarvason a helyi Védegyletet, 1848-ban pedig a város főbírájává választották. Személyes példaadással járt élen a Nemzetőrség és a haza javára indított adakozások szervezésében. Oly annyira, hogy a bukás után az osztrákok teljes vagyonát elkobozták és Nagyváradon bebörtönözték.
Kossuth Lajos meghatottan és postafordultával mondott köszönetet a szívhez szóló névnapi ajándékért. Ez Zlinszky Istvánnét további tettekre ösztönözte. Elképzelését írásban összegezve 1877. november-decemberében a következő felhívást tette közzé a békés-megyei lapokban:

„Tisztelt honleány!

Kossuth Lajos atyjának sírja úgyszólván elhagyott állapotban van az alsó-dabasi sírkertben. Úgy hiszem felesleges többet mondanom s nem hiszek csalatkozni akkor, midőn azt hiszem, hogy mi magyar hölgyek büszkeségünknek tartandjuk, ha a mi áldozatkészségünk fogja a drága hamvak nyughelyét az enyészettől megmenteni, s a feledés homályából kiemelni; hiszen annak porait rejti ez elhagyatott sírhalom, ki éltet adott Kossuth Lajosnak, s kitől, miként nagy hazánk fia magát kifejezte, „a hazát szeretni tanulta rendületlenül”. Czélom a sírt rendbe hozatni s díszes és tartós vasrácsozattal körül vétetni; a további gondozásra ajánlkoztak már kegyeletes és gyöngéd kezek. Felkérem tehát kegyedet, szíveskedjék filléreivel ez ügy kiviteléhez járulni s arra másokat is felkérni, s a begyűlendő összeget a jövő év februárhó végéig hozzám beküldeni. A nyugtázás hírlapilag fog általam eszközöltetni, úgyszintén annak idejében a számadás is nyilvánosan megtétetni.
Tisztelettel vagyok Kondoroson u. p. Csorvás 1877 november hóban.
Zlinszky Istvánné”

A gyűjtésnek Kossuth Lajos újabb, 1878. februári levele adott lendületet, melyet több országos lap, így pl. a Vasárnapi Ujság is teljes terjedelmében közölt. A segítők adománygyűjtő íveken rögzítették a felajánlásokat, Zlinszky Istvánné pedig rendszeresen közzé tette az új csatlakozók nevét, hozzájárulásuk mértékét és a gyűjtés halmozott részösszegét. Azaz a sajtónyilvánosságra alapozott terv területileg behatároltan ugyan, de működött a gyakorlatban. Így tudható például ma is, hogy 1878. április 20-án már 554 forint 94 fillér volt a gyűjtés eredménye a Békésmegyei Közlöny április 25-i számában megjelent híradás adatai szerint. A gyűjtés folyamatában a békés-megyei sajtó végig helyt adott a „kondorosi földbirtokosné” lényegre törően szűkszavú közleményeinek, míg az országos terjesztésű lapok érdeklődését ezek az egyébként fontos részletek nem keltették fel. Az alsódabasi reformátusokkal a szorosabb együttműködés ideje 1879 tavaszán jött el. A Dr. Halász Géza akadémikus vezetésével felállt bizottmány a legjobb dabasi hagyományoknak megfelelően maga is végzett gyűjtést, s a kivitelezés gyakorlati teendőit is ők végezték. Ígéretéhez híven Zlinszky Istvánné az adományok felhasználását a nyilvánosság elé tárta. 1879. május 11-i tájékoztatása szerint a síremlék Gerenday Antal műhelyében kereken 400 forintba, míg a Schlick gyárban öntött díszes vaskerítés 280 forintba került. Az emlékmű elkészültét 1879 szeptemberében Dr. Halász Gézával közös levélben jelezték Kossuth Lajosnak. Az ünnepélyes avató tervezett időpontja október 26.-a volt, de ezt a zordra fordult időjárás meghiúsította. 1880 az ünnepség szervezése jegyében telt. Időpontként Kossuth László halálának június 13-i évfordulója volt a legkézenfekvőbb megoldás. Május 22-én Zlinszkyné és Halász Géza közös felhívásban tájékoztatta a nyilvánosságot a nap programjáról, melyet az újságok többsége kivonatosan, míg néhány (pl.: Vasárnapi Ujság, Függetlenség a Nép Zászlója) teljes terjedelemben közölt. A jeles nap közeledtével az összes számottevő politikai és kulturális lapban címlapon szerepelt Kossuth László síremlékének avatása, legyen az 1867-es kormánypárti, avagy ’48-as ellenzéki beállítottságú. „Ott lesz velök gondolatban, kegyeletben minden jó magyar.”- írta találóan szombati beharangozójában a Fővárosi Lapok anonim újságírója. 13.-a vasárnap a 19. század legnagyobb dabasi pillanatát hozta, hiszen Magyarország ezen a napon Alsódabasra figyelt.
Az ország minden részéről Alsódabasra özönlő honfiak serege (mintegy 6000 fő), a rengeteg csokor és koszorú az összes fáradozást igazolta. A virágfüzérek legértékesebbjének Kossuth Lajos turini porcelánkoszorúja bizonyult. A köszönő szavakból bőven jutott a kezdeményezőnek. Maga Kossuth Lajos is minden lehetséges alkalommal fontosnak tartotta háláját kifejezni. A szarvasi bíró lánya, a 19. század jeles magyar hölgyeinek egyike, élete legnagyobb jutalmának tekintette Kossuth Lajos minden sorát. Leveleit, Kondorosra küldött portréját haláláig (1914) igazi ereklyeként óvta, őrizte. Végső nyughelye - szeretett férjével és szüleivel közös sírkertben – Szarvason, az Evangélikus Ótemetőben van.

A síremlék utóélete, jelenlegi helyzete

Az adakozás maradvány összege a síremlék gondozásának fedezetéül szolgált. A turini porcelánkoszorút a református templom falában kialakított zárt szekrényben helyezték el 1883 augusztusában. Ekkor már a Hartyán felé vezető földút túloldalán mintegy három évtizede működött az új református temető, és a temetkezések zömének helyszínéül szolgált. Az „ótemető”-ként jelölt Kossuth-temetőben ebben az időszakban történtek az utolsó temetkezések azok részéről, akiknek közvetlen hozzátartozója volt itt.
A Kossuth családból a síremléket és a koszorút első alkalommal Ruttkayné Kossuth Lujza látogatta meg 1885-ben, melyet a Vasárnapi Ujság az 1885. június 21-i lapszámának 12. oldalán, apró betűs híradásban örökített meg az utókor számára: „Kossuth nővére, Ruttkayné asszony, e hó 13-án dr. Halász Géza földbirtokos és néhány rokona: Ambrozovits Béla s családja, és Tanárky Gyula kíséretében leutazott Dabasra, édes atyja sírjának meglátogatására. Ócsán küldöttség üdvözölte Ruttkaynét és Szabó Géza református lelkész köszöntötte. Dabason az egész környékbeli értelmiség összegyűlt Halász Olivér házánál, hogy Kossuth nővére iránt tiszteletüket kifejezzék. A temetőbe vonuláskor a lakosság is hozzájok csatlakozott, s a sírnál a dalárda éneke után Halász Olivér s többen mondtak beszédet. Ruttkayné a legnagyobb meghatottsággal válaszolt s bátyja nevében is köszönetet mondott. Ruttkayné még néhány napot töltött Dabason.”
A hazai művelődéstörténet kiapadhatatlan kútforrása, Vay Sándor / Sarolta évtizedekkel később így idézte fel a történteket: „Mikor az új gránit-piramis elkészült, Ruttkayné Kossuth Lujza is eljött Alsó-Dabasra és megismerve a hantokat, ráborult a sírra, hosszan zokogott és imádkozott. A kormányzó nővérét lelkesen ünnepelte akkor Alsó-Dabas, Halász Olivér fényes ebédet adott, este pedig dalárda énekelt. Mikor fölhangzott a Kossuth Lajos azt üzente, Ruttkayné sírva fakadt s úgy mondta: - Szívembe zárom Dabast, mely nyughelyet adott atyámnak és mindig emlékezett fivéremre.”
Ruttkayné ezt követően többször is meglátogatta édesapja dabasi síremlékét, rendszerint az Ambrozovits család tagjainak kíséretében. Mindannyiszor Halász Olivér kúriájában volt a szállása, 1890 júniusában egy egész hetet itt töltött. Szeretett testvére halála után, 1894. november 1-én, a két Kossuth fiút (Ferencet és Lajos Tódort) is elhozta magával Alsódabasra, nagyapjuk sírjához, melyről a Vasárnapi Ujság 1894. november 4-i száma adott röviden hírt.
A mementó a dabasiak március 15-i megemlékezéseinek, koszorúzásainak helyszínéül szolgált, ahol szívesen szavalta hazafias költeményeit Mády Ferenc (1834-1911) és Gyóni (Áchim) Géza (1884-1917).
A Kossuth-mauzóleum kialakításának tervezése során, első alkalommal 1901 év végén, vetődött fel Kossuth László hamvainak exhumálása és a Kerepesi-temetőbe történő áthelyezése. Az elképzelés ellen Zlinszky Istvánné Kossuth Lajos leveleiből idézve, nyílt sajtólevélben lépett fel, így az lekerült a napirendről. Később azonban az 1920-as és 1930-as években, főként a főváros közgyűlésében ismét felbukkantak hasonló célzatú kezdeményezések, de gyakorlati eredményre nem vezettek.

Az 1931-ben alakult, fővárosi székhelyű Gyóni Géza Irodalmi Társaság minden év júniusában műsorral ápolta a költő emlékét a gyóni szülőház emléktáblájánál, és ilyenkor Kossuth László síremlékénél is koszorúztak. Az 1930-as évek közepén Gyóni Géza hamvainak hazaszállításra országos gyűjtést szerveztek, s e több éves folyamatnak volt olyan időszaka, amikor a hazai sajtóban elterjedt annak a híre, hogy a költőt Kossuth László sírja mellé temetik majd.
A II. világháború után, 1948. március 14-én a centenáriumi ünnepség-sorozat körzeti kiemelt központi ünnepségének színhelye volt a Kossuth-temető, melyet kitisztítottak, bekerítettek és bejáratához monumentális díszkaput emeltek. Az ünnepség több ezer tisztelgő részvételével zajlott. Kossuth László sírját a délutáni programban, Tildy Zoltán (1889-1961) köztársasági elnök jelenlétében koszorúzták meg. Az ünnepi szónoklatot Dinnyés Lajos (1901-1961) miniszterelnök tartotta, Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes, Molnár Erik külügyminiszter, Veres Péter honvédelmi miniszter, Nyárádi Miklós pénzügyminiszter, Olt Károly népjóléti miniszter, Mihályfi Ernő miniszter, Dobi István, a Kisgazdapárt elnöke, Implom Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, Gyöngyösi János, a Kisgazdapárt főtitkára, Bencsik Lajos és Varga Lajos államtitkárok, Bognár József, Budapest főpolgármestere, Péter Gábor és Komáromi László rendőr altábornagyok, Baghy Sándor vezérőrnagy és Mrázovics jugoszláv követ, továbbá más budapesti külképviseletek munkatársai részvételével.
A koalíciós éveket követően azonban még március 15.-e megünneplését is betiltották, és az egész temetőt a Haynau-korszakhoz hasonlóan ismét felverte a bozót. A helyi tanácsi és pártvezetők 1958 májusától „településfejlesztés” címén támadást intéztek a református öregtemető ellen. Az egyházi tulajdonjogot és az itt nyugvó országos jelentőségű személyiségeket sem tisztelve erre a helyre jelölték ki a biztosító, a rendőrség, a bíróság, majd az általános iskola építését. Az első tervek még Kossuth László sírjának a fővárosi Kerepesi úti temetőbe történő áthelyezéséről szóltak, azonban a hamvakat végül több reális és logikus helyi alternatíva (református öregtemető, református templomkert) ellenére marginális helyszínre, külterületre, az 1969 szeptemberében nyitott új dabasi köztemetőbe telepítették át (szept. 18.). A sok méltánytalanság mellett az egyetlen pozitívum, hogy az eredeti sírkövet is megőrizték és az obeliszk takarásában állították fel. A sírkert avatására szeptember 28-án került sor.
A rendszerváltást követő évtizedekben március 15-én a dabasi fiatalok fáklyás felvonulás keretében koszorúzták Kossuth László sírját. Ez a gyakorlat 2014-ig tartott. Az 1969-es minden szempontból kifogásolható, diktatórikus eljárás korrigálásaként hamvai – 45 év kitérő után, halálának 175. évfordulója alkalmából - 2014. október 10-étől újból a Halász-család uralta történelmi miliőben, jó ízléssel parkosított környezetben, kegyeleti parkban, Dabas központjának református öregtemetőjében nyugszanak, melyet még 1853-ban nyitott meg az egyházközség. Az avatóünnepség műsorának összeállítói mintaként az eredeti, 1880. június 13-i programot követték. Fellépett Gémes Katalin énekművész és Körtvélyessy Zsolt színművész, Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a tisztelgőket, majd Pánczél Károly országgyűlési képviselő ünnepi szónoklata következett. Az obeliszk leleplezése után a határon túli magyarság delegáltjai, Zenta, Munkács, Kolozsvár, Dunaszerdahely, és Királyfiakarcsa küldöttei szülőföldjükről hozott maréknyi földet szórtak az emlékmű talpazatára. Az emlékhelyet Balog Eszter evangélikus lelkész és Takaró András református esperes szentelte meg. A rendezvény koszorúzással és a hagyományőrző csapatok zenés elvonulásával zárult.

A kegyeleti park tervezője Ligetvári István építész, aki az emlékhely egyedi arculatát hagyományos és modern anyagok ötvözésével alakította ki. A megközelítést, esztétikai megjelenést térburkolat, gyepesítés, parkosítás szolgálja. A rozsdásított, patinás acél elemek sajátos megjelenési formát adnak a helyszínnek. A művészi koncepció része a kerítés egységének megbontása, a bedőlt kerítéselem, mely arra emlékeztet és figyelmeztet, hogy a köztemetőben már egy fémtolvaj kísérletet tett a kovácsoltvas kerítés megcsonkítására. Önálló teret, saját érvényesülési lehetőséget kapott a régi vörös márvány síremlék, mely nagy nyeresége a kompozíciónak. A temetőkapu jobb oldalán Orci József helybeli festőművész, költő sorai fogadják a látogatót:

„a fák egész életükben jövő sírjuk fölött állnak
ahol árnyékukkal jelölt kertjükre roskadnak egyszer
korhadni fekete földdé gyökereikhez leszállni”

A síremlékek közötti térben Kossuth Lajos jeles gondolata int bennünket:
„soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni”

A két síremlék méretei a 2017. március 11-én végzett felvételezésem szerint:

Az eredeti vörös márvány síremléket egyetlen kőlapból munkálták ki. Magassága 122 cm, fölfelé keskenyedő alapja 41 cm széles, a kőlap átlagosan 10,5 cm vastag, a rajta lévő sérülés valószínűleg a XX. században keletkezett. Rozsdásított acéllemez keret határolja, aljzatát murvakő tölti ki.

A szürkegránit obeliszk három egymásra épülő tömbből áll, magassága 252 cm. A szegélyező kovácsoltvas kerítés 257 cm X 383 cm murvakővel terített területet határol, magassága 89,5 cm. A hátul kialakított kapu 87 cm, míg a fémtolvajlásra figyelmeztető rész 104 cm széles. Az emlékmű együttest a kerítésen kívül 78 cm szélességű kavicságy és 15 cm-es rozsdásított fémkeret övezi, melynek magassága 12 cm.

Kossuth Lajos édesapja, Kossuth László síremléke évszázadokon átívelő kultúrtörténeti értéket képvisel, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által HE 2010/58. számon védetté minősített kegyeleti emlékhely, a nemzeti sírkert része. A dabasi Kossuth-hagyományok alapja és egyúttal a Pest-megyei Kossuth-kultusz egyik megtestesítője.

Összeállította: Valentyik Ferenc

www.dabas.hu