Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép 2014. I. félév

Pest megyében 2014 II. negyedévében a 15–74 éves népesség körében a foglalkoztatottak száma 547 ezer fő volt, ami 6,1%-kal több, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek száma 2013 II. negyedévéhez képest 28%-kal, 39 ezer főre mérséklődött. A munkanélküliségi ráta 2,9 százalékponttal 6,7%-ra csökkent.

Munkanelkulisegi rata 2014.1 felev

A foglalkoztatási arány 2013 I. negyedévétől kezdve folyamatosan emelkedik. Egy év alatt a mutató értéke 3,1 százalékponttal nőtt:

Foglalkoztatasi arany2014.1 felev

Mivel a foglalkoztatottság bővülése meghaladta a munkanélküliség csökkenését, a gazdaságilag aktívak száma és aránya növekedett Pest megyében.

Az inaktívak száma 2014 II. negyedévében 384 ezer főt tett ki, 3,2%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

2014 I. félévében a legalább 5 főt foglalkoztató Pest megyei székhelyű vállalkozásoknál, valamint költségvetési és nonprofit szervezeteknél 266 ezren álltak alkalmazásban, 7,8%-kal többen mint egy éve. A létszámnövekedés üteme meghaladta az I. negyedévben mért változást.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havonta bruttó 217 ezer forintot kerestek. A családi adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 142 ezer forint volt.
A bruttó és nettó keresetek egyaránt 3,2%-kal emelkedtek egy év alatt.

A szellemi foglalkozásúak átlagkeresete 6,1, a fizikai foglalkozásúaké 2,3%-kal nőtt.

A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve bruttó 221 ezer, nettó 145 ezer forint volt a megyei átlagkereset. Az így számolt bérnövekedések üteme 4,9%-ot tett ki.

Netto atlagkereset 2014.1 felev

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2014 júniusának végén Pest megyében 35 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, 13%-kal kevesebbet, mint 2013 azonos időpontjában. A pályakezdő álláskeresők száma 3527 főt tett ki, számuk egy év alatt 1,6%-kal csökkent, de arányuk 1,2 százalékponttal 10%-ra nőtt.
A nyilvántartott álláskeresők 58%-a nem kapott semmilyen pénzbeli támogatást, 23%-uk szociális ellátásban, 13%-uk álláskeresési járadékban, fennmaradó hányaduk álláskeresési segélyben részesült.
A nyilvántartott álláskeresők 15–64 éves népességhez viszonyított aránya 4,1% volt, 2,2 százalékponttal alacsonyabb, mint az országos átlag.
A bejelentett betöltetlen álláshelyek száma 4325-ről 7107-re emelkedett, így egy álláshelyre 5 álláskereső jutott.

Nyilvantartott allaskeresok 2014.1 felev

Forrás: ksh.hu

 


 

 

 Munkaerőpiaci helyzetkép 2014. I. negyedév

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2014 márciusának végén Pest megyében 34 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, 25%-kal kevesebbet, mint 2013 azonos időpontjában.

 

Allakeresok 2014.1

A pályakezdő álláskeresők száma 3569 főt tett ki, számuk egy év alatt 15%-kal csökkent.

A Pest megyei nyilvántartott álláskeresők 34%-a maximum általános iskolát végzett és 7%-uk rendelkezett felsőfokú végzettséggel is.

A nyilvántartott álláskeresők 56%-a nem kapott semmilyen pénzbeli támogatást, 23%-uk szociális ellátásban, 14%-uk álláskeresési járadékban, fennmaradó hányaduk álláskeresési segélyben részesült.

A nyilvántartott álláskeresők 15–64 éves népességhez viszonyított aránya 4,0% volt, 2,2 százalékponttal alacsonyabb, mint az országos átlag.

A munkanélküliségi ráta csökkenő trendje a fentiekkel összhangban ebben a negyedévben sem állt meg:

Munkaelkulseg 2014.01

A bejelentett betöltetlen álláshelyek száma 6698 volt, 1,8-szor annyi, mint egy éve.